A szuezi ügyről francia szemmel

„Eljött az idő, s e negyvenedik évfordulón megnyílhat a szuezi ügy dossziéja, mely esemény a második világháború utáni történelem kulcsmozzanatát jelenti” – írja könyve bevezetőjének végén a szerző. Valóban ilyen fontos ez a kérdés? Mi is történt valójában? Kik álltak e villámgyorsan lezajló történéssorozat mögött? Vannak biztosnak nevezhető ismereteink az „ügyről”? Honnan? Folytathatnánk még a kérdéseket. Denis Lefebvre megkísérelt válaszolni minderre.

A fiatal újságíró-történész mögött már jelentős alkotói múlt áll: eddig megjelent műveinek nagy része a francia szocialista mozgalommal, különösen a párt egykori főtitkárával, a „szuezi ügy” idején a miniszterelnöki posztot betöltő Guy Mollet-val foglalkozik. Ennek a témakörnek a feltárására kitűnő lehetőséget ad, hogy a szerző a szocialista párt levéltárának a főtitkára és a Guy Mollet Központ elnöke.

A szuezi ügy című munka a szerző által szerkesztett Synthese sorozat keretében jelent meg. Denis Lefebvre a szuezi angol–francia–izraeli beavatkozás 40. évfordulója kapcsán igyekezett összegyűjteni és feldolgozni mindazt, amit erről a napjainkig sok vitát kiváltó eseménysorozatról jelenleg tudunk.

Akárcsak a Kr. e. 5. század görög tragédiáinak nézői, mi is ismerjük a „műalkotás” alapjául szolgáló „mítoszokat”, a „főszereplőket” és a „végkifejletet”: a Szuezi-csatornát államosító Nasszer Egyiptomát, a katonai kalandra vállalkozó konzervatív Anthony Eden Angliáját, a szocialista Guy Mollet Franciaországát, a „kaszárnyastílusban” utasító Eisenhower Amerikáját és az atomrakétákkal fenyegetőző Bulganyin Szovjetunióját. Mégis, az újabban napvilágra került dokumentumok, visszaemlékezések színes és érdekfeszítő bemutatása, az eseményeket befolyásoló erők, sajátos bel- és külpolitikai tényezők finom elemzése izgalmas szellemi kalanddá, az ellentétes vélemények, megközelítések ütköztetése drámai feszültségű olvasmánnyá teszi a könyvet.

A mű forrásai között szerepelnek diplomáciai iratok (pl. David Ben Gurion izraeli miniszterelnök 1956. november 1-jei távirata, amelyben sürgette az angol–francia légicsapást az egyiptomi repülőterek ellen), a francia szocialista párt levéltárában őrzött dokumentumok, a vezető politikusok magánlevelei (főként Guy Mollet és Anthony Eden egyre barátibbá váló kapcsolatának bemutatása érdekes), valamint a kulcsemberek és a szemtanúk visszaemlékezései (pl. Eisenhower amerikai elnök vagy a francia katonai vezetők memoárjai). Hivatalos kormányjegyzőkönyvek híján igen nagy jelentőségük van a szocialista Marcel Champeix belügyi államtitkár feljegyzéseinek, amelyek alapján következtethetünk a minisztertanácsi ülések tematikájára és atmoszférájára. A szerző kitűnően felhasználja a sajtó által nyújtott lehetőségeket mondanivalója megvilágítására: a Le Monde és a The Times mellett a szovjet Pártélet című lapot is szerepelteti, sőt a tv-műsorokat és dokumentumfilmeket szintén bevonja vizsgálódásainak körébe. De mértéktartóan idéz a kérdés szakirodalmából is.

Denis Lefebvre könyvében a „szuezi ügyre”, 1956 őszének kritikus napjaira koncentrál, felvázolja azonban – a témák fontosságával arányos részletességgel – a kérdés előzményeit, a Szuezi-csatorna történetét 1956 nyaráig. Az államosítási döntés hátterének bemutatásakor, érdekes módon, nem csupán a nasszeri rendszer és a Szovjetunió összejátszását bírálja, hanem hangsúlyozza az Egyesült Államok felelősségét, amennyiben – rövid távú választási céloktól vezérelve – nem nyújtott anyagi segítséget az asszuáni gát megépítéséhez, s így lehetővé tette a szovjet befolyás kiterjesztését Egyiptomra.

A szerző ezután behatóan ismerteti és elemzi azokat a politikai és katonai lépéseket, amelyek 1956 őszének rövid egyiptomi háborújához vezettek. Rámutat azokra a jelentékeny különbségekre, amelyek a két érintett hagyományos gyarmatosító hatalom, Franciaország és Nagy-Britannia helyzetében és attitűdjében megfigyelhetők: míg Guy Mollet maga mögött tudhatta kormányának, a parlamentnek, sőt a közvélemény túlnyomó részének támogatását, addig Anthony Eden brit kormányfőt a munkáspárt éles kritikával illette, sőt még saját pártján belül is támadták. Ennek következtében Franciaország sokkal határozottabban tudott dönteni a katonai akció megindításáról, mint habozó, nemzetközi bonyodalmaktól is tartó szövetségese.

A könyvben külön fejezet foglalkozik a katonai előkészületekkel. Ennek keretében – a harcra készülő egységek és a parancsnoklás kérdésein túl – olvashatunk az izraeli–francia fegyverbarátság előtörténetéről és a brit–francia–izraeli katonai akciót közvetlenül előkészítő titkos diplomáciai tárgyalásokról.

S ezzel elérkeztünk a kötet egyik legérdekesebb és legtöbb újdonságot tartalmazó részéhez: Se`vres-ben vagyunk, Párizs környékének egyik elegáns villanegyedében. 1956. október 22–24. között a francia hadügyminiszter egyik barátjának villájában találkoztak Franciaország, Nagy-Britannia és Izrael képviselői, hogy véglegesen egyeztessék a közelgő katonai beavatkozás terveit. A titoktartás formái és hangulata – a szerző szerint – a francia ellenállási mozgalom korszakát idézték. A szövetségesek elhatározták, hogy a gyötrelmes tárgyalások során létrejött egyezmény szövegét nem fogják nyilvánosságra hozni. S valóban nem lehet megtalálni ezt a dokumentumot sem a francia, sem a brit levéltárakban.

A szerző ismerteti viszont a Le Nouvel Observateur című francia hetilap 1996 októberében megjelent egyik cikkét, amelyben Vincent Jauvert publikálja a híres dokumentum BBC által Izraelben talált fénymásolatát, tárgyi bizonyítékot szolgáltatva a francia–brit–izraeli együttműködésre. A hét pontból álló egyezmény részletesen szabályozza a közelgő támadás forgatókönyvét: 1956. október 29-én támadnak az izraeliek, 30-án a francia–brit ultimátum, majd 31-én a támadás.

De mi történik a se`vres-i tárgyalások időpontjában Budapesten? Kitör a forradalom. A magyar történetírás régi dilemmája, hogy vajon volt-e kapcsolat a magyar ’56 és a szuezi beavatkozás között. Denis Lefebvre szerint nem. A titkos megbeszélések történetét részletesen feldolgozó fejezetben egyetlen szó sem esik Magyarországról. Sőt, az egész könyvben összesen háromszor fordul elő hazánk neve: egy lábjegyzetben, amely a Szuezbe küldendő nemzetközi haderővel kapcsolatos szovjet magatartás motivációját világítja meg; a „szovjet medve” előtt „meghajló” amerikai magatartás jellemzésekor; majd az összefoglalásban, ahol megállapítja, hogy a Szovjetunió „a szuezi ügyet arra használja fel, hogy elterelje a figyelmet, és elfeledtesse egy percre a magyarországi véres beavatkozást”. Vagyis e logika szerint éppen a Szovjetuniónak „jött jól” a közel-keleti konfliktus a magyarországi forradalom leveréséhez.

A sajátos francia nézőpont a mű más lapjain is érezhető: Nasszer gúnyos jellemzésében, az amerikaiak bírálatában, a francia érdekek megértésében Algéria kapcsán. Hibának tartja a szerző, hogy a britekre bízták a szövetséges katonai erők irányítását. Denis Lefebvre ugyanakkor törekszik az objektivitásra: eszményítés nélkül elemzi Guy Mollet magatartását is, és képmutatás nélkül ír arról, hogy a katonai előkészületek egyik fő feladata a megfelelő „ürügy” megtalálása volt.

„Óriási fiaskóval végződött vajon az egyiptomi beavatkozás?” – teszi fel a kérdést könyvének összegzésében a szerző, s az eredményeket szembesíti a kitűzött célokkal: az egyiptomi vezér eltávolítása nem sikerült, tekintélye azonban kétségtelenül csökkent az arab világban, hiszen szövetségesei nem siettek a segítségére, s nem tudott ellenállni az előrenyomuló izraeli erőknek sem; a létében fenyegetett zsidó állam tovább élt, de a szovjet befolyás közel-keleti terjeszkedését csak lassítani tudták. A hagyományos gyarmatosító hatalmakat, Franciaországot és Nagy-Britanniát Moszkva és Washington eltávolította a térségből, s nem sikerült megvalósítani a Szuezi-csatorna nemzetközi ellenőrzés alá vonását sem.

Denis Lefebvre azonban kiemel még egy máig ható következményt: a szuezi kudarc tapasztalatai megadták a végső lökést Franciaországnak és Németországnak, hogy egyesítsék Európát. Guy Mollet és Konrad Adenauer megértették, hogy a két szuperhatalom között a meggyengült Európa fennmaradását csak az egység biztosíthatja.

A könyv tehát betölti célját: válaszol a recenzió elején feltett kérdésekre. Reméljük, hamarosan magyar fordításban is hozzáférhető lesz!

rubicon.hu Szerző: Kecskés Gusztáv