Azt hiszem közhelyes megállapítást fogalmazok meg akkor, amikor mintegy tételmondat azt állítom, hogy a magyar nyelv mint minden korban, így a XXI. században is folyamatos változásokon megy keresztül. Természetesen ez számos gondolatot ébreszt a nyelvét valamilyen szinten szem előtt tartó ember számára. Az elkövetkező néhány oldalban gondolataimat a magyar nyelv jelen állapotával és fejlődésének irányvonalával kapcsolatban az Édes Anyanyelvünk c. folyóirat néhány előző évi száma, illetve - természetesen - saját gondolataim, észrevételeim alapján fogalmazom meg.
A dolgozat kereteit szétfeszítené, ha nyelvünk valamennyi rétegének változásait vizsgálnám e néhány oldalban, ezért néhá
ny hétköznapibb témáról szólok, emellett beleszövök mondandómba néhány érdekességet, tövist és virágot a mai magyar nyelvből.
A hétköznapi ember a nyelv bizonyos prostituálódásairól és pozitív irányba történő formálódásairól legtöbbször a médiából (rádió, újság, televízió – amennyiben olvas, hallgat és néz!) tájékozódik. Ebből adódóan nagyon nagy szerep jut a „negyedik hatalmi ágnak”, s a média politikai jellegéből adódóan óriási a manipulációs-befolyásoló szerepe. Akarva akaratlanul a média állandó jelenléte miatt mégis találkozunk a szépirodalom egyes elemeinek megnyilvánulásaival, például a reklámokban. A média nyelvezetét egyfajta protokollnyelv jellemzi, amely viszont tradicionális, különféle nyelvi tájegységeinkre jellemző sajátosságokat, szépségeket szorít a háttérbe. Ezért van az, hogy ma már idegenkedve fogadjuk pl. az Erdélyből jövő honfitársaink sajátos, az „érintetlen” magyar nyelv szépségét magán hordozó kifejezésmódjait, nyelvhasználatát. Felfedezhetünk költői eszközöket, amelyek azonban nem nyelvi sokszínűségünket bővítik, hanem csupán marketingcéllal, reklámjelleggel hatnak. Pl. szójáték – Bedugult az orra? Vibrocil a nyitja! Megfigyelhető a fokozás és az alliterációk ( pl. csupa csoki) előfordulása is. Pl. a szuper, hiper előtag túlzott használata, amely azonban ellentétes hatást ér el marketing szempontból, hiszen a termék túlzott dicsérete ellenérzést válthat ki a vásárlóban. Gyakran találkozhatunk a főnevek melléknévként történő fokozásával a reklámokban (pl. a legcsokibb csoki) Természetesen nem szabad elmenni amellett a nyilvánvaló tény mellett sem, hogy mindez a szerep (manipuláció) azért sikeres, mert a mai emberek nagy többsége nem olvas szépirodalmi alkotásokat (sőt összességében az utcán vagy televízióban elkerülhetetlenül megszemlélendő plakátok és vásárlásra felhívó figyelmeztetésen kívül más céllal nem rendelkező „műveken” kívül lényegében semmit). Ennek az olvasás és művelődés hiányából adódó gondolatszegénységnek, alacsony intelligenciahányadosnak az a következménye, hogy az óhatatlanul a magyar nyelvet használni kénytelen emberek téves vagy éppen hiányos ismereteiből adódóan negatív irányba terelik nyelvünket és vevők a média által rájuk zúdított hamis nyelvi elemek befogadására. Ez megnyilvánul a manapság egyre nagyobb teret hódító SMS-nyelvben is. . Mondanom sem kell, léteznek a „vak tyúk is talál szemet” alapon a társadalom nyelvművelési szempontból alacsonyabbnak minősülő rétegeiből származó hasznos és a köznyelvbe teljesen beivódott (sőt sok esetben még a szakma által is elfogadott) kifejezéseket gyártó tagok. Jelen esetben a vonzatváltásra, mint köznyelvi jelenségre gondolok. Ilyen például a hagyományos előfizet az újságra határozós szerkezet helyett használatos előfizeti az újságot. A vonzatváltás lényege, hogy a határozórag helyett tárgyragot használ a köznyelv.
Véleményem szerint az itt bekövetkező változások kétségtelenül kreatívak, noha többségében a magyar nyelv szépségének és színvonalának rovására mennek .Jellemző az egyszerűsítés, szavak „becézgetése” (talizzunk, dumcsi, szülcsinapcsi, egyéb -csi képzős szörnyűségek stb. ) valamint az idegen nyelvből származó szavak magyarítása (design-dizájn, plaza-pláza) Nagyon sok alkalommal előfordul a társalgási stílusban, de már a magasabban rangsorolt stílusrétegekben is a felesleges igekötők használata, amelyek közül a súlyosabbakat (amelyeket nem fogadtunk el, amelyek még bántják a fülünket) egyenesen súlyos nyelvhelyességi hibának minősíthetünk: kiolvastam a könyvet, kimondalak tanárnőnek stb., elfogadottak: felhasznál, megsegít, elmúlik. Kissé elsikkad a figyelmünk az időzavart okozó volna-lenne szavak felcserélésén, amellyel egyfajta hangzásbeli változatosságot kíván kifejezni a hétköznapi ember, noha a nyelvtani szabályok áthágását nem veszi figyelembe ( a volna szó a jelen idejű van igealak feltételes módú alakja, a jelenre utal, míg a lenne szó a jövő idejű lesz ige alakja, a jövőre utal. Ennek ellenére gyakran előfordul: Jó lenne most veletek lenni. – Jakab István ) Mára szintén elkerüli a figyelmünket az ún. soványodó és hízó szavak megléte nyelvünkben (Kisgergely József) : biztos-biztosan, igaz-igazán. A változó jelentés miatt kell ügyelni ezen szavak használatára. Dóra Zoltán egyszerűen csupán „farmernyelvnek” hívja azokat a nyelvi megoldásokat, amikor elnyűtt szavakat használunk, vagy esetleg oda nem illő szavakat. Hozzáteszem, nem feltétlenül károsak ezek a „tudat alatti befolyások” nyelvünkbe.
Természetesen megfigyelhetünk a mai szépirodalom és publicisztika terén is újításokat. A következőkben erre hoznék néhány példát. A szépirodalomban előforduló újítások egyértelműen szókincsbővüléssel, valamint mélyebb nyelvi rétegek bővítésével járnak. Ilyen például a grammatikai metaforák használata (Parti Nagy Lajos költészetében, vagy Ady: Az eltévedt lovas c. vers), de általánosan elmondható az is, hogy a szépirodalom is előszeretettel használ a korábrázolásra a szlengből és argóból szavakat.
A publicisztikai stílus hasonlóan számos újításon megy át. A sajtónyelvnek a széles olvasóközönség miatt mértékadónak kell lennie a szöveg szerkesztettségét és nyelvhelyességét tekintve is. A mai újságírásban a legfeltűnőbb a címek figyelemfelkeltésére használatos praktikák alkalmazása (stiláris újítás). Megfigyelhető az összetett szavak elemeire bontása, a szótaghatár eltolása, vagy a zárójelezés is., s az így kapott „öszvér-szó” új jelentéstartalommal bővül, íme néhány: Mol-ettebb benzinár, No-ki-a?, A TIXtaság látható ereje, Szöveg/félre/értés stb.)
Számos példa van azonban arra is, amikor a szleng ( egyre inkább terjed, bár nem olyan durva mint az argó, s a felnőttvilág szókészletébe is egyre inkább átterjed a diáknyelvből) jelenik meg akár újságcikkek címében is. Ezen elemek megjelenése nem feltétlenül elítélendő, azonban itt egy elrettentő példa: Hulla jó hely Sződligetnél a 2/A-n. A cikkhez kép és az alábbi mondat is társul: „Sződligetnél a 2/A úton két év alatt három halott, két súlyos sérült és több tucat olyan ember, aki éppen csak megúszta a gyalogos átkelést: „ A probléma az ,hogy a szlengben a hulla jó kifejezés jelentése nagyszerű, csodálatos, a szókapcsolat tehát nem illik a közölt tartalomhoz ( Dóra Zoltán: „Hulla jó”, Édes Anyanyelvünk folyóirat, 2006. június).
A magyar nyelvművelésben az elmúlt tizenöt év a helyzetmeghatározás, a feladatok újrameghatározása, az útkeresés és az átrendeződés időszaka volt – fogalmazza meg Balázs Géza, napjaink köztiszteletben álló nyelvészprofesszora. A rendszerváltás előtt a kommunista ideológiából adódóan nem volt szabad nyíltan vállalni az anyanyelvápolás ügyét, hiszen alapvetően nemzeti értéknek számított, ami inkább a jobboldali-konzervatív értékrendhez sorolható. Nem volt ez alól kivétel a Kádár-korszak sem. A nyelvi normák szubjektivitása alapvetően a szocializmus központosító törekvéseit szolgálta ki, paternalista, an¬tidemokratikus. A rendszerváltozás után lehetővé vált a nyelvművelés újbóli felélénkítése, lehetőség nyílott az anyanyelvápolás széleskörű kiterjesztésére - a rendszerváltozás után a nyelvművelés tudományos háttere átalakul, megerősödik a nyelvápolás társadalmi támogatottsága (az első erre utaló jel az 1990-ben megalakuló Anyanyelvápolók Szövetsége) Ezt szolgálják (a társadalmi támogatottság erősítését, az új generációk bevonását) a diákság körében elindított, immáron nagy múltra visszatekintő anyanyelvi versenyek, pl. Édes Anyanyelvünk Országos Nyelvhasználati Verseny, Implom József Helyesírási Verseny, Kazinczy Szépkiejtési Verseny stb. ( Az első két versenynek jómagam is résztvevője lehettem). Számos rádiós és televíziós műsor indult a nyelvművelés jegyében : a Kossuth Rádió: Édes anyanyelvünk (ez a rádió 10 leghallgatottabb műsora között van), Értsünk szót!, Beszélni nehéz, Tetten ért szavak (korábban: Magyarán szólva, Nyelvünkről néhány percben), Duna Televízió: Nyelvőrző, Hej, hej, helyes beszéd (korábban: Csillagjel), Magyar Televí¬zió: Szószóló (korábban: Álljunk egy szóra, Mondolat, Gyöngyök). A Magyar Nemzetben újra feléledt az Anyanyelvünk című rovat, de a nyelvművelés megújult hullámába tartozik például Nádasdy Ádámnak a Magyar Narancsban közölt Modern Talking sorozata. Írásos formában kiemelkedő Grétsy László és Kovalovszky Miklós szerkesztette Nyelvművelő kézikönyv (Akadémiai, Budapest, 1980., 1985). Ennek rövidített és korszerűsített változata már a rendszerváltozás után jelent meg Grétsy László és Kemény Gábor szerkesztésében (Nyelvművelő kéziszótár, Auktor, Budapest, 1996). Az elméleti munkák végzésére és ösztönzésére 2000-ben létrejött a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport, amely a már említett konferenciák mellett vidéki konferenciákat (Nyíregyháza, Eger) is rendezett, tudományos kutatásokat indított. E munkacsoporthoz kapcsolódik Balázs Géza Magyar nyelvstratégia (MTA, Budapest, 2001.) című munkája, amely a nyelvművelés története, eszméi, módszerei mellett az új utak lehetőségeiről is szól. A kutatócsoport munkájának egyik eredménye a várhatóan a közeljövőben megjelenő Magyar nyelvhasználati szótár lesz. A legnagyobb nyelvstratégiai tény azonban az, hogy az informatikában óriási honosítási, szómagyarítási, nyelvtechnológiai munka folyik – s ebben a magyar informatikusok élen járnak. Az MTA Nyelvtudományi Intézetében már évtizedek óta sikeresen működik a tanácsadó szolgálat, az utóbbi időben az interneten is megjelent egy szolgáltatás (www.e-nyelv.hu), valamint az MTA létrehozta a határon túli nyelvi irodák rendszerét (Dunaszerdahely, Ungvár, Sepsiszentgyörgy).
Az ország 2004 májusában bekövetkező uniós csatlakozása kisebbfajta kátyúba taszította a magyar nyelvművelést, amely – mint olyan – felvirágozóban volt. Ennek az az oka, hogy a globalizált világ háttérbe szorítja a nemzeti jelleget, úgymond túlságosan „egynyelvűsödik” a világ (nagyon sok idegen hatás, elsősorban angol, éri nyelvünket, amelyek a legtöbb esetben nyelvszerkezeti, nyelvhelyességi és szókincsbeli változásokban nyilvánul meg – tartalmi idézet Balog Lajos cikkéből). Ennélfogva egyre fontosabbá válik a nyelvművelés a nemzeti öntudat erősítése érdekében. Ebben jut ma kiemelkedő szerep az iskolának és a családnak. A magyarországi helyzetet jól látja a 2008. októberében megjelent Édes Anyanyelvünk folyóirat kérdéseire válaszoló Ágoston Mihály, a vajdasági és az összmagyar nyelvtudomány meghatározó alakja. Szerinte a család maradandó és pótolhatatlan anyanyelv-alapozást végez, bár a családban fellépő bizonyos hiány ( pl. szülő ) hátráltatja ezt. Az otthoni anyanyelvi ismeretek mélységét és milyenségét nagyban befolyásolja természetesen a szülők iskolázottsága és műveltsége is. Az iskola anyanyelvvel kapcsolatos feladatait csak a szülőkkel való hatékony együttműködéssel valósíthatja meg. Én személy szerint a nyelvápolás ezen szintjét Magyarországon meglehetősen gyengének látom, hozzáteszem ez a rendszerváltás óta kialakult instabil, a mai napig rendezetlen viszonyokból is adódik. Bármennyire is tagadják, a gazdasági-társadalmi folyamatok alakulása is döntően befolyásolja a magyar nyelv mindenkori helyzetének alakulását. A magyar emberek iskolázottsága hagy némi kívánnivalót maga után, mondom ezt annak tudatában, hogy Magyarországon a szegényebb családok (ez az esetek nagy többségében gyengébb iskolai végzettséggel jár együtt) vállalnak több gyereket, így a gyermekek nem olyan közegbe születnek, ahol a nyelvművelés és a nyelvápolás egyfajta táptalajra találna. A további problémák a hátrányos helyzet, a szülők munka miatti időhiánya ( nem érnek rá foglalkozni a gyermekkel, ebből adódóan az iskolára hárul a családi feladatok ellátása is a gyermek egyes életszakaszaiban) valamint a pesszimizmus és egyéb függőségek, idegi problémák. Természetesen a nyelv pozitív irányba történő kormányozás nem megy kiemelkedő élharcosok nélkül, igazán jó kapitányok nélkül. Nagyon nagy szükségünk van a ma Kazinczy Ferenceire. Úgy hiszem, nem szabad elfelejtenünk, hogy a magyar nyelvben tapasztalható káros hatások csak akkor fognak mérséklődni, ha egészséges társadalomban fogunk élni. Ez a mai Magyarország legnagyobb feladata, amelyhez minden a nyelvéért felelősséget érző zsenire és átlagemberre szükség van. Engedjék meg, hogy munkámat Tamási Áron szavaival fejezzem be:
"A különböző nyelvek melegéből keltek ki a különböző népek, melyeket az atyafiság és az együttes érdek alapján a közös szó szervezett nemzetekké. Velünk is ez történt.
A magyarságot is az atyafiság és az együttes érdek alapján a sors verte egybe; hazát a bátorsággal irányzott életösztön szerzett neki, de nemzetté a magyar szó teremtette. Mint jelképes erő és hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hűség és becsület illeti őt."
(Tamási Áron)
A források az Édes Anyanyelvünk c. folyóirat 2006. október- 2008. december között megjelenő számokból valók, további forrás a saját ismeretek mellett: Balázs Géza: A magyar nyelvművelés 15 éve
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése